Vérehulló fecskefű

Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus)

Mint hazánk szinte minden tápanyagban gazdag, nem túl száraz és nem túl nedves, bolygatott – azaz többnyire gyomos – termőhelyén, a bokortanyás térségben is sokfelé találkozhatunk a vérehulló fecskefűvel. Erdőkben, fasorokban, parlagokon, törmelékes helyeken, a ház körül és az udvarban is jól érzi magát ez az egyéves vadvirág. A „fecskefű” nevet onnan eredeztetik, hogy virágzása addig tart, amíg a fecskék hazánkban tartózkodnak (pontosabban: április végétől szeptember végéig). Vérehullónak pedig azért nevezik, mert szárát, levelét megtörve bőséges sárga tejnedvet bocsát ki, amely a levegővel érintkezve idővel narancssárga/vöröses színű lesz. Rövid ideig nyíló aranysárga virágait bőségesen hozza az egész vegetációs periódusban, apró magvakat tartalmazó toktermései is gyorsan beérnek. A magokon kis húsos függelék található, amelyet a hangyák kedvelnek, így elhordva a magokat biztosítják a növény terjedését.

A vérehulló fecskefű gyógyhatása régóta viták tárgya. Számos, különféle betegségekre nézve kedvező hatású vegyületet tartalmaz, ugyanakkor mérgező összetevői is vannak. Belsőleg történő használata emiatt igen nagy körültekintést igényel, házipatikaszernek nem javasolható. Külsőleg a tejnedvének tulajdonítanak szemölcsirtó hatást. Ennek hatékonyságáról is megoszlanak a vélemények, de legalábbis ilyen használatakor ártalmas mellékhatással nem kell számolni.