Keskenylevelű ezüstfa |
Keskenylevelű ezüstfa (Eleagnus angustifolia) Gyakran olajfának, olajfűznek, és még ki tudja minek nevezik ezt az Ázsia száraz, meleg éghajlatú vidékeiről származó fácskát, jóllehet sem a füzekkel, sem az olajfával nem áll különösebb rokonságban (és különösebben olajat sem lehet nyerni belőle). Valószínűleg még a török hódítások nyomán került hazánkba, és mivel jól tudott alkalmazkodni az itteni (különösen az alföldi) termőhelyi körülményekhez, mára széles körben elterjedt. Az ezüstfa alacsony (legfeljebb 8-10 méterre megnövő fácska, vagy nagyobb cserje. Leveleit, tövises hajtásait apró pikkelyszőrökből álló hamvas-ezüstös bevonat fedi. Rendkívül illatos apró, sárgás-ezüstös virágai május végén, június elején nyílnak. Csonthéjas, némileg az olajbogyóra emlékeztető termései szeptemberben érnek, de akár a következő évig a fán maradnak. A keskenylevelű ezüstfa erősen fényigényes, ezért az erdőkben lényegében nem él meg, viszont nagyon sok, más fásszárú számára nem elviselhető talajtípuson (beleértve agyagos, homokos, és enyhén szikes termőhelyeket is) megél. Ebben az is segíti, hogy a gyökerein nitrogénkötő baktériumok élnek. Fiatalon gyorsan nő, majd megfelelő termőhelyen szép kis fává fejlődhet, de 50 évnél ritkán él tovább. Mint minden tájidegen eredetű faj kapcsán, az ezüstfa esetében is felmerülnek pozitívumok és negatívumok. Egyrészt segítségével lehetővé vált bizonyos termőhelyek fásítása: így például mezővédő erdősávokat, fasorokat, delelőfákat lehetett telepíteni a szikes tájainkra is. Virága jó mézelő, fája jó tüzifa, vitaminban gazdag termései nemcsak ember, de számos állat számára is táplálékot nyújtanak. Tövises, sűrű koronája sok madár számára fészkelő- és búvóhely. Ugyanakkor fája műzsaki szempontból igen csekély értékű, valódi erdőgazdasági értéke elhanyagolható. A legelőkön képes nagyon gyorsan elterjedni, amivel ritka, védett fajok termőhelyét veszélyezteti, és a rét-legelőgazdálkodást is lehetetlenné teszi. A bokortanyás térségben a keskenylevelű ezüstfa meglehetősen széles elterjedésű. Sajnos agresszív inváziójára is van példa: éppen az Oláh-rét Természetvédelmi Területen figyelhető meg, hogy a legelők kissé szárazabb részein sűrű bozótosai alakultak ki a korábbi gyepek helyén. |
|