Májusi cserebogár

Májusi cserebogár hímje a jellegzetes legyezőszerű lemezes csápokkal – Szigetvári Csaba felvétele

Májusi cserebogár (Melolontha melolontha)

Hazánkban mindenütt elterjedt és közönséges, elsősorban erdőszéleken és gyümölcsösökben gyakori. Tömeges megjelenésével gyakran jelentős károkat okoz az erdőgazdálkodás és a gyümölcstermesztés számára. Április-júniusban rendszerint alkonyattól repülnek, majd a tavaszi párzást követően petéiket a földbe rakják, és rövidesen el is pusztulnak. Lárvája, a „rettegett” pajor, 3-4 évig fejlődik, és eközben bármilyen növény gyökerét lerágja. A kifejlett példányok fák leveleivel táplálkoznak. Bár jelentős kártevő, a cserebogarak másrészről jelentős táplálékul szolgálnak sok rovarevő énekesmadár, denevér kisemlős számára. A bokortanyás térségben gyakori, jellemző faj, és mellette még számos egyéb cserebogár fajjal is találkozhatunk.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

183500

 Partnerek