Nagyszék (Hosszúháti-tó)


Kora tavaszi szél vizet áraszt a Nagyszéken – Nagy Tibor felvétele

Nagyszék (Hosszúháti-tó)

„Liskány (Lisilon) és Reguli (Regulj) szállás között található Simapuszta (Puszta Szina), ahol a dombok közül nagy esőzéskor lefolyó víz összegyűlik, és egy tavat hoz létre. […] A Simánál levő tó vize iható.” (Pók Judit fordítása). Ez az első általunk ismert leírás a Nagyszékről, amely a XVIII. század végi, Habsburg uralkodóink által elrendelt ún. I. Katonai Felmérés országleírásából származik. A felmérés során térkép is készült, ahol jól látható a homokbuckákközti laposban elhelyezkedő hatalmas  nyílt vízfelület, amelyet rétek, legelők vesznek körül, a mai kiterjedt nádasnak nyoma sincs. A tó még ekkori, viszonylag érintetlen állapotában is kapcsolatban volt a természetes időszakos vízfolyásokkal. Az 1860-as évek végén készült II. Katonai felmérés térképein már azt láthatjuk, hogy elkészültek a tó bevezető- és vízelvezető csatornái. A belvízelvezető rendszer kiépítése nyomán a tó jelenleg is a IX. főfolyás vízrendszeréhez kapcsolódik.

A Nagyszék, más néven Hosszúháti-tó eredetileg természetes szikes tó, amelyet a talajvíz és az egykori dél felől érkező időszakos kisvízfolyások mellett alapvetően a környező buckás vidék felől érkező csapadékvíz, felszínközeli beszivárgás táplált. A sekély tó elmocsarasodását részben a szikes jelleg (azaz a vízben és a talajban párolgás miatt felhalmozodó sók) mellett az emberi használat akadályozott meg. A területet ekkor – más alföldi szikes tavaink többségéhez hasonlóan - legelőtóként hasznosították. A környező réteken főként szarvasmarha legelt, amely a réti fű mellett a zsenge nádat is kilegelte, és ahogy a tómeder nyáron egyre inkább kiszáradt, a belső részeken is kilegelte, kitaposta a felverődő mocsári növényzetet. De legelt a tó körül és a tómederben sertés, háziszárnyas, ló is. Még a XX. században is sokáig élt ez a fajta tájhasználat, de idővel a növekvő szervesanyag-terhelés (ennek okairól később), és a külterjes állattartás visszaszorulása miatt egyre szélesebb nádas zóna övezte a tó jelentős részét. A visszaemlékezések és az akkori légifelvételek tanúsága  szerint már az 1960-as években a tó nagy részét nádas vette körül, de még jelentős, nyílt partszakasz volt. Ekkor is legelt szarvasmarha, sertés, ló, baromfi, és juh is a környező réteken, legelőkön. Bár inni már nem ittak belőle, de rendszeresen fürödtek benne, és bőségesen lehetett hálóval, kosárral, pecával halat fogni (pontyot, csukát, és védett mocsárlakó halunk: a réti csík is nagy tömegben volt).

Hogyan vált ez a szép tó a ma ismert, sűrű nádassal körülvett, kicsiny nyílt vízfelületű, gyakran erősen algásodásra hajlamos mocsárrá? Az egyik ok, hogy a szocialista időszakban nagy sertéstelep is létesült a tó mellett, és ennek hígtrágyája beszivárgott a vízbe. 1980-ban szennyvíztelep épült mellette (Nyíregyháza II. szennyvíztelep). A – nem kifogástalan minőségű – tisztított szennyvíz sokáig a tóba került. Bár nemsokkal később övcsatorna épült a tó körül, és így a szennyvíz közvetlenül nem jutott a tóba, de a talajon keresztül átjutott a szennyezés. A tó vízminősége mindezek miatt igen kedvezőtlen módon változott, és vízszint változásának természetes ritmusa is felborult. Az egykor kiterjedt nyílt szikes tófelületet szinte teljesen benőtte a nád, a víz gyakran kellemetlenül bűzlött.

A rendszerváltást követően nem sokkal a szennyvíztelep működése leállt, illetve a sertéstelep is megszűnt. Mindennek köszönhetően a vízminőség javult, de mind a mai napig erősen eutróf maradt, a tipikus szikes tavi zonáció hiányzik, és a korábbi halbőség sem tért vissza. 2014-ben felújított formában újraindult a nyíregyházi II. szennyvíztelep, de a korszerű technológiának köszönhetően már nem kell számolni a tó szennyezésével. Mint szikes tó, a természetvédelmi törvény értelmében „ex lege” természetvédelmi terülenek minősül.

Az elmúlt évek természetvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a nádaratást az itt fészkelő fajok területhasználatához illesztették. Jelentősebb madártani értéket képviselnek a tó nádasaiban fészkelő gémfélék: a nagy kócsag, vörös gém, üstökös gém, törpegém, valamint a bölömbika. Ideiglenesen, bő csapadékos periódusok után nagy számban telepedhet meg a dankasirály, a fattyúszerkő és a velük vegyes telepeket alkotó feketenyakú vöcsök. Ezen kívül jelentős értéket képvisel a szórványosan, kis számban megjelenő cigányréce. Az övcsatorna töltésén a tó körbejárható, így megfelelő körültekintéssel mód nyílik a madárvilág megfigyelésére.

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

196333

 Partnerek