Törékeny fűz

Törékeny fűz hagyásfa tavaszi lombfakadáskor az Oláh-réten – Szigetvári Csaba felvétele

Törékeny fűz (Salix fragilis)

A törékeny fűz a nyírségi táj egyik legmeghatározóbb fája: a buckaközi nedves réteken, legelőkön (vagy azok hűlt helyén), csatornák szegélyén rendszerint megtaláljuk ezt az alacsony (15-20 m), széles, boltozatos (kissé akáciára hajazó) koronájú fát magánosan, vagy kisebb csoportokban.

A törékeny fűz igazából csak a folyók, patakok vízjárta árterein tartozik az erdei állományalkotók közé, a másik, nagyobb termetű és hosszabb élettartamú rokonnal, a fehér fűzzel együtt. A két faj elvileg könnyen megkülönböztethető, ugyanis a fehér fűz leveleinek fonáka selymes szőrű, felszínük szürkészöld, míg a törékeny fűz levelei fényes sötétzöldek, fonákukon halványabbak és nem szőrösek. Füzeink előszeretettel kereszteződnek, s gyakoriak az átmeneti jellegeket hordozó hibridek, de a Nyírségben, így a bokortanyás térségben található egyedek többsége törékeny fűzként azonosítható.

A törékeny fűz, mint nedvesség- és fénykedvelő, aránylag rövid életű (70-80 év) fafaj a zárt állományokat nem bírja. Ezért többnyire magánosan hagyásfaként, kisebb csoportokban, vagy árok menti fasorként láthatjuk üde kaszálókon, legelőkön, esetleg szántók belvizes foltjaiban.

Szőrüstökös, apró magjai nyár elején nagy mennyiségben terjednek a széllel, s a nedves felszínen kicsírázó példányokból nagy eséllyel marad olyan túlélő, amely aztán gyors növekedéssel fává fejlődhet. Ez a pionír viselkedés biztosítja, hogy a törékeny fűz ma is oly jellemző a Nyírség vizes élőhelyein. Másik fontos tulajdonsága, hogy jól sarjadzik, és dugványai is igen könnyen meggyökereznek, ami jelentősen megkönnyíti szaporítását. Ennek nem kis jelentősége van többletvízhatású, s egyben eróziónak kitett helyeken, ahol a gyorsan gyökeret és lombot fejlesztő dugványokkal hatásosan védhető a talaj. Emellett szélfogóként, árnyékadó faként is fontos szerepe van. Puha, laza szövetű, korhadásra hajlamos fája viszont csekély gazdasági értékű. A törékeny fűz szabálytalan növekedése miatt is csak korlátozottan hasznosítható. Merev, törékeny vesszői kosárfonásra is jobbára alkalmatlanok, szemben a fehér fűzzel. Mindenképpen említést érdemel ugyanakkor, hogy más fűzfajokhoz hasonlóan a törékeny fűz kérge is nagy mennyiségben tartalmaz egy szalicin nevű, természetes gyulladáscsökkentő anyagot. Gyógyászati szerepe a kémiailag és hatásában is hasonló aszpirin megjelenésével szorult vissza.

A törékeny füzet tehát szerencsére nem pénzre átszámítható értékei miatt kell szeretnünk. A bokortanyás tájnak is fontos színező eleme ez a kora tavasszal barkát bontó (egyébként jó mézelő), szabálytalan koronájában, korhadó törzsében sok odúlakó állatfajnak (cinegék, harkályok, búbosbanka, denevérek) életteret nyújtó, télen sárgás vesszőivel díszítő fa. A bokortanyás térség nedves élőhelyein még gyakori, de a klímaváltozás és a táj kiszáradása miatt alighanem a visszaszorulására számíthatunk.

A bokortanyák vidékén lényegesen ritkábban a fehér fűzzel (Salix alba) is találkozhatunk, amely inkább a folyómenti árterületek jellemző faja. Kedvező termőhelyen nagyobbra nő és tovább él, mint a törékeny fűz, vesszői fonásra is alkalmasak. Még ritkábban pedig találkozhatunk egy másik, de kisebb termetű, fa alakú fűzfával, melynek levelei szélesek és molyhos fonákúak: ez a kecskefűz (Salix caprea). Hazai füzeink közül legjobban ez a faj tűri a szárazságot, többnyire hegyvidéki erdeinkben gyakori. A legszebb húsvéti barkákat egyébként a kecskefűz szolgáltatja, ezért többfelé ültetik is.