Szántók |
Szántók A bokortanyás térség legnagyobb része szántó, azonban mindez nem jelenti azt, hogy a természetes élővilág számára itt valamiféle üres, lakhatatlan terület alakult volna ki. A sok évszázados szántóföldi műveléshez alkalmazkodva fajok sokasága találta meg az élőhelyét a művelt területeken vagy azok közelében. A XIX. század második feléig térségünkben a nyomásos gazdálkodás volt az uralkodó. Ennek keretében a földeket két vagy háromévente egy esztendőn keresztül pihentették és utána egy vagy két évig művelték szántóként. A pihentetett ugarföldeket legeltetéssel hasznosították, ami egyben a gyommentesítést és a tápanyag-utánpótlást (a legelő jószág trágyája) is szolgálta. Ugyancsak legeltették aratás után a tarlót is. A földeken elsősorban gabonaféléket termesztettek, de a mainál változatosabb választékban: a leginkább jellemző rozs és búza mellett tönköly, árpa, köles, hajdina is helyt kapott. A ma oly jellemző kukorica, napraforgó, repce csak az utóbbi másfélszáz évben terjedtek el a szántóföldeken. A hagyományos szántóművelési módok több szép vadvirág elterjedésének kedveztek: a kék búzavirág, a pipacs, a vetési szarkaláb és a konkoly a gabonaföldek ősi gyomnövényei. A tarlókon pedig pipitér fajok, és tarlóvirág virítottak – ennek méhészeti hasznosításával készült a ma már elfeledett tarlóméz. A madárvilágból olykor a szántókban is fészkelőhelyre talál a füj, a sárga billegető, a pacsirták, köztük akár a hazánkban kimondottan ritka sziki pacsirta is. Több ragadozónk is (pl. egerészölyv, erdei fülesbagoly) szintén a szántón szedi össze pockokfélékből álló zsákmányának jelentős részét, ha találnak fészkelőhelyet a környező fasorokban, erdőkben. Az őz és a mezei nyúl is egyre inkább a szántóföldeken táplálkozik (a gazdálkodók nem kis bosszúságára), utóbbi faj gyakran ott is szaporodik. A hörcsög pedig (amely egykor a füves sztyeppék lakója volt) mára egyértelműen a szántóföldek lakójává lett. Az iparszerű, nagytáblás, monokultúrás gazdálkodás eluralkodásával az élővilágnak ez a gazdagsága országszerte nagyrészt eltűnőben van. Az ősi gyomokat, a búzavirágot és pipacsot parlagfű és muhar váltotta föl. A ragadozó madarak gyakorta a rágcsálók elleni vegyszereknek esnek áldozatul. A mezei nyúl állománya lassan visszaesőben van, hörcsög pedig már csak egészen ritkábban látható. A bokortanyás térségben is hasonlóak a tendenciák, de ahol még fönnmaradt a kisparcellás, kevésbé intenzív gazdálkodás (és sok ilyen hely van, különösen a rosszabb termőhelyi adottságú homokvidéken), még viszonylag változatos a szántóföldi élővilág. A szántóföldjeinken különösen fontos a fenntartható gazdálkodás, mert máskülönben nem csak az élővilág változatossága tűnik el onnan, hanem a talaj termőképessége is csökken. A gazdag élővilág mindig az egészséges kultúrtáj jele, reméljük bokortanyáink környékén sikerül megőrizni az egészséges egyensúlyt. |
|