Közönséges görény

 

Közönséges görény (Mustela putorius)

Házi görényként is ismeri a a szakirodalom, viszont ez gyakran félreértéseket okoz, minthogy ezt a kifejezést az utóbbi időben gyakran a vadászgörényre (amely ember által háziasított, manapság egyre gyakrabban hobbiállatként tartott faj) is alkalmazzák.

A közönséges görény tehát őshonos, vadon élő állat, amely ugyanakkor jól alkalmazkodott az emberi környezethez, emiatt települések környezetében is kiválóan megél. Élőhelyválasztásában nem túl válogatós: erdős vagy éppen nyílt, nedves vagy száraz területeken, vadonban és intenzíven művelt tájakon egyaránt előfordul. Megtelepedését ugyanakkor segíti, ha a táj változatos.

Szürkületben és éjszaka aktív , nagy területeket bejáró mozgékony ragadozó. Magánosan él, vadász- és otthonterületét (territóriumát) vizelettel, hullatékkal, és hírhedett mirigyváladékával jelzi. Zsákmányát főleg a talajszinten keresi, fára nem szívesen mászik, viszont jó úszó. Főként kisemlősöket fogyaszt, különösen jól alkalmazkodott az üreglakó fajok (pl. a patkány, hörcsög) felkutatására és elejtésére. Gyakran zsákmányol madarakat, olykor házi baromfit is. Fő párzási időszaka tél vége-tavasz eleje, de nyár végéig lehetséges a szaporodása. A nőstények egyedül nevelik a kb. 6 hét vemhesség után csupaszon és vakon világra jövő 4-6 kölyköt. A fiatalok viszonylag gyorsan három hónapos koruk után önállóvá válnak.

A közönséges görény a bokortanyás térségben a ritkább emlősfajok közé számít, és általában megyénkben sem különösebben  gyakori. Országos állománya nem veszélyeztetett.

Nem védett faj, 2015-ös szabályozás szerint szeptember 1. és február 28. között vadászható.

 

Kiemelt támogató:


Honlapunk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.

 

 

Látogatók száma:

196333

 Partnerek